A termelőké és a gyerekeké a főszerep

A termelőké és a gyerekeké a főszerep

Termelők, árusok, az Atlantisz nevű vállalkozás, a Borbás Kert családi gazdaság, a Székesfehérvári Waldorf Óvoda és Iskola, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara – NAK, valamint a Magyarországi Alkotóművészek Közép- és Nyugat-dunántúli Regionális Társaságának tagjai fogtak össze azért, hogy húsvét előtt kellemes meglepetést szerezzenek a piacot felkeresőknek.

Míg a szülők bevásároltak, válogattak a standok gazdag kínálatából, az aprónép, sőt, még a „piacozásban” való segítséget máskor nyűgös kötelességnek érző kiskamaszok is a tojásfestésben, a kifújt tojások festésében s különféle ügyességi játékokban jeleskedhettek. A kicsiknél nagy sikert arat az állatsimogató, a húsvéti „nyuszinak” pedig akár ajándékötletet is adhat a kisállatvásár.

A játékban megéhezők kedvükre kóstolgathattak a termelők által kínált portékákból – sajtokból, felvágottakból, gyümölcsökből –, a megszomjazók pedig a Borbás gazdaság mobil gyümölcslé­készítő gépén a maguk által „kifacsart” gyümölcslével frissíthették fel magukat. A jókedvű játék és a „waldorfosok” szolgáltatta zene mellett nem volt hiány a komolyabb programokból sem.

Mika László, a Városgondnokság munkatársának előadásából a gombákról, azok megismeréséről, a gombavizsgálatról tájékozódhattak a háziasszonyok és az erősebb nem főzni szerető képviselői, a mezőgazdasági szakmák iránt pedig a „Gazda leszek” program keretében csütörtökön 11 órától Varga Imre István, a NAK megyei elnöke hívta fel a pályaválasztás előtt álló iskolások figyelmét.

Forrás: https://www.feol.hu/helyi-gazdasag/2022/04/husveti-mokazas-a-fehervari-piacon

2022.04.14.