A gazdaság rejtelmeibe avatták be a Szivárvány Óvoda tagjait

A Gazda leszek! program 30. állomására érkezett

A gazdaság rejtelmeibe avatták be a Szivárvány Óvoda tagjait

A mezőgazdasági tevékenységekbe nyerhettek bepillantást a Szivárvány Óvodába járó kisgyermekek. Az ismeretterjesztő előadás után az agráriumhoz kapcsolódó verses színezőt is kaptak.

– Tudjátok-e, hogy mivel foglalkoznak a gazdák? – tette fel a kérdést a Szivárvány Óvodában a kisgyerekeknek Varga Imre István, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Fejér Megyei Szervezetének elnöke, aki a Gazda leszek! program 30. állomásán, a fehérvári óvodában igyekezett megismertetni a legkisebbekkel az agrárium világát.

A program célja, hogy minél szélesebb körrel megismertessék az agrárium világát. Kezdetben a középiskolás diákokat célozta meg a projekt, pályaorientációs jelleggel. Ez mára olyannyira kibővült, hogy immár kisiskolás és óvodás gyermekek bevonásával zajlanak az előadások.

A gyerekek megismerhették a gazdák mindennapi munkáit, és tovább bővíthették a növényekhez és az állatokhoz kötődő ismereteiket.

– Egy verses színezőt is készítettünk a gyerekeknek, ezt kapják „útravalónak”. Az egyik oldalán egy rövid vers található kicsiknek is érthető megfogalmazásban. Ebben agráriumhoz kapcsolódó ismereteket bújtattunk el a sorok között. A másik oldalon egyszerű, kiszínezhető ábrát találnak a gyerekek, amely kapcsolódik a mellette lévő szöveghez. – mondta Varga Imre István.

A program keretében – amennyiben a járványügyi helyzet engedi – nyáron tábort is szerveznek, ahol iskolás korú gyermekek interaktív programokon keresztül, testközelből ismerkedhetnek meg a mezőgazdasági tevékenységekkel.

Forrás: https://www.feol.hu/helyi-gazdasag/2022/03/a-gazdasag-rejtelmeibe-avattak-be-a-szivarvany-ovoda-tagjait

2022.03.04.