Érdemes folytatni a Gazda leszek! programot

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Fejér megyei szervezetének elnöke, Varga Imre István egy valódi sikertörténetről számolt be: a 2019-ben indult, agráriumot népszerűsítő kezdeményezése ma már túlnyúlik az országhatárokon is, fiatalok ezreihez eljutva. – Nagy szükség van arra, hogy a következő generáció az agrárpályát stabil megélhetést ígérő és motiváló, modern kihívásokat kínáló lehetőségnek lássa – ezt a fontos kijelentést tette nemrégiben Dr. Nagy István agrárminiszter. E szavak arra ösztönöztek, érdemes folytatni a Gazda leszek! programot, amivel népszerűsítem a gyermekek körében a vonzó lehetőségeket, amelyeket a hazai agrárium, a magyar termőföld nyújt számukra – fejtette ki törekvéseit Varga Imre István, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Fejér megyei szervezetének elnöke.

A mezőgazdaságot népszerűsítő programot 2019-ben indította a megyei elnök és azóta bővíti új elemekkel, hogy minél szélesebb körhöz eljusson az üzenet: érdemes a magyar agráriumra tekinteni nem csak a bevásárlás, hanem a pályaválasztás és a vállalkozásindítás esetén is. A korszerű tudással rendelkező mezőgazdasági szakmunkások keresettek a munkaerőpiacon. A szakmák iránti érdeklődés és a szakmai tudás felértékelődése is hozzájárult a képzések fejlesztéséhez. Az utóbbi években tizenöt új szakkal bővült a mezőgazdasági képzések köre, miközben a gyermeklétszám stabil, az agrárszakképző intézményekben egyre többen tanulnak. A további ágazati fejlesztések eredményeképpen remélhetően minél több fiatal lát majd vonzó életpályát a mezőgazdaságban. – Hadd emlékeztessek arra, amit hazánk agrárminisztere mondott: a magas színvonalú szakképzés a magyar mezőgazdaság versenyképességének alapja! Ma már egyáltalán nem vitás, hogy jó döntés, ha egy fiatal a mezőgazdasági szakképzést választja. 2050-re 70 százalékkal több élelmiszerre lesz szükség úgy, hogy 30 százalékkal kevesebb termőterület és 40 százalékkal kevesebb ivóvíz áll ehhez rendelkezésre.

Erre kihívásra a mai fiataloknak kell majd megtalálniuk a választ. Varga Imre István kezdeményezésére, aki egyben a Székesfehérvár és Környéke Gazdakör elnöke is, Jakab István, a MAGOSZ elnöke ajánlásával, a Nemzeti Együttműködési Alap, a Miniszterelnökség és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával, országszerte sok óvodás és kisiskolás számára juttatta el a Gazda leszek! verses színező kiadványokat. A verses színező füzetecske az óvodáskorú gyermekeket és a szülőket kívánja megszólítani.

A Gazda leszek! kiadványok eljutottak a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (MAGOSZ) elnökségi ülésére, onnan pedig az ország minden megyéjébe megérkeztek az első példányok. A kezdeményezés közel egy év alatt a MAGOSZ sikertörténete lett először Fejér megyében, majd országosan is.

A kiadvány könnyen tanulható versekkel és kiszínezhető grafikákkal mutatja be a kicsiknek a magyar agrárium értékeit és szülők figyelmét is felhívja arra, hogy bevásárláskor is érdemes a hazait választani.

A színezők átadását minden esetben egy előadás előzi meg, amelynek során Varga Imre István a gyermekek mezőgazdasággal kapcsolatos ismereteit igyekszik bővíteni.

– A NAK Fejér megyei Szervezetéhez látogató, érettségi előtt álló diákok a 45 perc helyett – amely a tantervben erre az osztályfőnöki órára volt szánva – 2 és fél órán keresztül érdeklődve hallgattak, sok kérdésük volt és láthatóan felszabadultak voltak, jól érezték magukat. Ez igen nagy öröm és indíttatás volt számomra a program folytatására, s az még nagyobb öröm, hogy ilyen hamar országos szinten ismert lett a kezdeményezés – emlékezett vissza Varga Imre István. Az agárszakember a nagyobb, érettségi és továbbtanulás előtt álló korosztálynak pályaorientációs előadásokat is tart, de tervben van nyári napközis táborok szervezése is a tizenévesek számára.

– Az Ifjú pályakezdő agrárszakembereket pedig a MAGOSZ-os Ifjú Gazda szervezetünkben segítjük elindulni, míg a rutinosabb szakembereket a helyi gazdakörökben fogjuk össze – vázolta a tudatos építkezés lépcsőfokait Varga Imre István.

Fejér megyében Székesfehérváron Dr. Cser Palkovics András polgármester jelenlétében került sor az első óvoda meglátogatására, majd Magyaralmáson adták át a verses színezőket. Enyingen járva örömmel tapasztalták, hogy a fejlett mezőgazdaságáról és jó földjeiről méltán híres mezőváros óvodáiban ma is a mezőgazdasági munka szeretetére és megbecsülésére nevelik a gyermekeket. Szabadszálláson a gazdakör elnöke adta át, Kiskunhalason a Katolikus óvodások kaptak a színező füzetből, de az akasztói általános iskolások, valamint Kalocsa is csatlakozott a Gazda leszek! című agrárorientációs programhoz. Varga Imre István személyesen juttatta el az önkormányzatnak a gazdálkodó életmódot népszerűsítő kiadványokat, amelyeket a Kalocsa Jövőjéért Egyesület gyereknapján is szétosztottak, de a Keszthelyi Életfa Óvoda is csatlakozott a kezdeményezéshez.

Az elnök elmondta: – A határon túli magyar gyermekekhez is el szeretnék jutni a közeljövőben. A Gazda leszek! program eredeti célkitűzéséhez hűen, igyekszik a határon túli gyermekek számára is vonzóvá tenni az agráriumot.

A NAK megyei elnöke Székelyudvarhelyen történt látogatása során négy óvodában mutatta be programját. Fontosnak tartja minél több gyermekhez eljuttatni az ismeretközlő kiadványt. Hiszi, hogy az érdeklődés nem áll meg ezen a szinten, és a szakterület népszerűsítésével, idővel elérik az agrárium ügye iránt elkötelezett fiatalok számának növekedését.

Az egy hetes utazás során az Erdélyben tapasztaltak megerősítették abban a hitben, hogy a gyermekek figyelmének a felkeltése elengedhetetlen feladat a jövő gazdálkodó nemzedékének kinevelésében. – A Gazda leszek! program folytatódik. Ha továbbra is az eddigi lelkesedéssel, elhivatottsággal végezzük munkánkat, az eredmény nem maradhat el – összegezte Varga Imre István tapasztalatait.

Forrás: https://www.feol.hu/pr/2021/12/folytatni-kell-a-gazda-leszek-programot

2021.12.25.