Gazda leszek! – verses színezőt kaptak a gyerekek az Ybl Óvodában

Gazda leszek! – verses színezőt kaptak a gyerekek az Ybl Óvodában

Miből és hogyan készül a kenyér, a méz? Mitől finom a magyar alma? Miért jó, ha hazai piacon vásárolunk? Többek között ezekre a kérdésekre ad választ a Gazda leszek című, óvodásoknak készült verses kifestő. Az ötletadó Varga Imre István, a Nemzeti Agrárkamara megyei elnöke – a Székesfehérvár és Környéke Gazdakör Egyesület képviseletében – elsőként az Ybl Óvodát ajándékozta meg a kiadvánnyal, melyet a tervek szerint más óvodákba is eljuttat majd. Az átadáson ott volt dr. Cser-Palkovics András polgármester is.

A Gazda leszek mottó tulajdonképpen egy teljes pályaorientációs, oktató-nevelő programot takar, melyet Varga Imre István indított el 2019-ben. Célja, hogy az iskolába járó fiatalokkal és a kisgyerekekkel megismertessék a magyar agráriumot, a gazdák munkáját, a zöldség- és gyümölcstermesztést, illetve a hazai termékek fogyasztásának előnyeit. A program keretében készült el az azonos című verses kifestő egyszerű rajzokkal és könnyen megjegyezhető, rövid költeményekkel. A gyerekek megtudhatják többek között, hogy hogyan került a méz a polcokra, miből lesz a kenyér, milyen finomságok előállításához lehet felhasználni a tejet, és milyen jótékony hatása van a gyógynövényeknek.

A kiadványból 200 darabot adott a Felsővárosi Óvoda Ybl Miklós Lakótelepi Tagóvodájának az ötletgazda Varga Imre István, a Nemzeti Agrárkamara Fejér megyei elnöke, a Székesfehérvár és Környéke Gazdakör Egyesület képviseletében. A székesfehérvári születésű szakember fontos személyes céljának tekinti, hogy a városban minden kisgyermekhez eljuttassák a kifestőt, ám más településekkel tovább bővítenék a kört a lehetőségekhez mérten. Az átadáson elmondta: tavaly egy, a középiskolásoknak szóló pályaorientációs fórummal kezdték el a Gazda leszek programot, ekkor született meg a lelkes ötlet, hogy a kicsiket is bevonják a nekik megfelelő kommunikációs elemekkel. „Szeretném rímekbe csempészett gondolatokkal és rajzokkal felhívni a figyelmet arra, hogy érdemes a hazai terméket választani. Az agrárium nem csak termékeket, szolgáltatásokat jelent nekünk, magyarok számára, hanem olyan minőségi élelmiszereket is, melyek frissek és a távolabbról érkező árucikkekhez képest jóval egészségesebbek, ízletesebbek.” – mondta a szakember.

Az átadáson részt vett dr. Cser-Palkovics András polgármester, aki elmondta: a kifestő ügyesen, ötletgazdagon irányítja rá a gyerekek figyelmét szép és fontos témákra. A kicsik játék közben tanulnak hazai, egészséges termékek fogyasztásáról, a környezetünkre való odafigyelésről, melyhez remek segédanyagot nyújt a szakemberek által összeállított kifestő. A városvezető valamennyi székesfehérvári óvoda és kisgyermek nevében köszönetét fejezte ki az Agrárkamarának.

Az Ybl ovis gyerekek és az óvónénik nagy örömmel és köszönettel vették át a verses kifestőt, melyet a tervek szerint más intézményekbe is eljuttatnak. A kiadvány a Nemzeti Együttműködési Alap, a Miniszterelnökség és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósult meg.

Az elnök köszönetet mondott Dr. Cser-Palkovics András polgármester úrnak, hogy támogatta a rendezvény megvalósítását, valamint Majki Andinak is, hogy az agráriumhoz kapcsolódó, kisgyermekeknek szóló verseivel és kiszínezhető rajzaival a program mellé állt.

2020.10.29.