Nagy érdeklődés fogadta a Gazda leszek verses színezőket

Nagy érdeklődés fogadta a Gazda leszek verses színezőket

A kiadvány a Gazda leszek! pályaorientációs programhoz kötődően készült, mellyel Varga Imre István célja, hogy az iskolába járó fiatalok mellett az óvodás korú gyermekekkel is megismertesse az agráriumot. A verseken keresztül a gyermekek megtudhatják például azt, hogy milyen finomságok alapanyaga a tej, vagy hogy milyen jótékony hatásai vannak a gyógynövényeknek. Ezáltal pedig betekintést nyerhetnek az egyes szakmákba is, melyeket később talán ők maguk is szívesen választanak majd. A színező Majki Andi közreműködésével készült, aki a program támogatásához ajánlotta fel az általa írt és illusztrált kis könyvecskét. Jakab István, az Országgyűlés alelnöke a kiadvány ajánlójában elmondta, hogy már kora gyermekkorban meg kell mutatni a fiataloknak a mezőgazdaság modern arcát.

https://www.szekesfehervar.hu/nagy-erdeklodes-fogadta-a-gazda-leszek-verses-szinezoket