XIII. Civil nap: Tájékoztatás a gazdakör tevékenységéről, az aktuális pályázatokról

Székesfehérvári Civil Nap lesz szeptemberben

A társadalmi kapcsolatok erősítését és a közösségi megjelenési lehetőségek bővítését célozza a Székesfehérvári Civil Nap rendezvénye. A város Önkormányzata idén szeptember 18-án tervezi megrendezni a programot, immár hagyományosan a Zichy ligetben. Az eseményre már mostantól várják a székesfehérvári civil szervezetek jelentkezését, akik a regisztráció mellett támogatásra is pályázhatnak a kitelepüléshez. A részvételre jelentkezés határideje augusztus 16-a.

A Székesfehérvár és Környéke Egyesület standjánál elérhetőek lesznek a Gazda leszek kiadványok is.

Székesfehérvár Önkormányzata 2021. szeptember 18-án, szombaton 9.00-15.00 óra között rendezi meg a Székesfehérvári Civil Napot a Zichy ligetben. A rendezvény megnyitásakor közös fotó, úgynevezett Civil tabló készül is készül.

A társadalmi kapcsolatok erősítését és a közösségi megjelenési lehetőségek bővítését célzó eseményre olyan székesfehérvári civil szervezetek részvételi regisztrációját, jelentkezését várják, amelyek szívesen mutatják be tevékenységüket és programjaikat, eredményeiket a látogatók számára. A Civil Nap keretében nemcsak kitelepüléssel, hanem akár színpadi program keretében is bemutatkozhatnak a szervezetek, hiszen 10 órától színpadi bemutatkozások is kezdődnek. Erre is várják a jelentkezéseket.

A Civil Napon 3×3 m alapterületű sátorban egységenként 2-2 szervezet standjának az elhelyezését tervezik, legfeljebb két sörpaddal és áramvételi lehetőséggel – mindezt a szervezők biztosítják valamennyi résztvevő szervezetnek. Az egyéb eszközökről a szervezeteknek kell gondoskodniuk.

Forrás: https://www.szekesfehervar.hu/szekesfehervari-civil-nap-lesz-szeptemberben

2021.07.13.